Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Pénzügyminisztérium ebben az évben is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, hogy betekintést engedjen Alpár Ignác egykori pénzpalotájának rejtelmeibe, miközben megelevenedik a magyar pénzügyi igazgatás elmúlt több mint másfél évszázada – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte: a minisztérium elsőként 2015-ben szervezett rendhagyó látogatást a Múzeumok Éjszakája keretében, ezt követően pedig az örökségnapokhoz kapcsolódóan nyitja meg minden évben a kapuit, ezzel eddig összesen közel 2300 érdeklődőt fogadva. A belváros patinás, korábbi banképülete 1947 óta ad otthont a Pénzügyminisztériumnak, ahol aktív kormányzati munka folyik, így az év többi napján a nagyközönség számára nem látogatható.

A szeptember 21-22-én tartandó minisztériumi nyílt napok idén azért is számítanak különlegesnek, mert hosszú idő után ismét a József nádor tér felőli főbejárattól indulnak a számos történettel, személyes élményekkel fűszerezett épületvezetések - mutatott rá Tállai András. Hozzátette: ezek során olyan belsőépítészeti különlegességeket csodálhatnak meg az érdeklődők, mint a páratlan szépségű szecessziós üvegtetővel fedett pénztárcsarnok, a múlt század hangulatát idéző miniszteri folyosó, vagy éppen a Róth Miksa által tervezett, ritka üvegablakokkal díszített tárgyalóterem.

A tárlatvezetők emellett a látogatókkal közösen idézik fel a minisztérium történetének legfontosabb állomásait az 1848/49-es forradalom és szabadságharctól kezdve a kiegyezésen át egészen napjainkig. Ennek jegyében bárki megtekintheti az 1848-as közlönytár eredeti példányát, valamint az első kodifikált költségvetést 1867-ből, amelyet összehasonlíthatnak Magyarország 2019-es büdzséjével. A vállalkozó szelleműek ezen túlmenően megpróbálkozhatnak egy páncéltrezor kinyitásával, a körülbelül egy órás túra végén pedig egy fotó erejéig akár a sajtótájékoztatókhoz használt pulpitus mögé is beállhatnak - ismertette a parlamenti államtitkár.

Az épületlátogatásokra kizárólag előzetes regisztrációt követően van lehetőség, amelynek határideje szeptember 19. (csütörtök) 15 óra. A csoportos vezetések pontos időpontjairól, valamint a belépéshez szükséges legfontosabb tudnivalókról a www.oroksegnapok.hu honlapon, valamint a rendezvény minisztériumi aloldalán tájékozódhatnak - hívta fel a figyelmet Tállai András.