Alpár Ignác egykori pénzpalotája idén is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) rendezvénysorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri főépülete a századfordulós építészet egyik remekműve, ahol napjainkban is aktív kormányzati munka folyik, így a nagyközönség számára nem látogatható. Az intézmény vezetése azonban úgy döntött, hogy ezen a hétvégén bárki felfedezheti a gránitlábazatos homlokzat mögött rejlő építészeti különlegességeket, a historikus magyar építészet és iparművészet remekműveit - fogalmazott közleményében Varga Mihály.

Fotó: NGM

Elsőként két éve a Múzeumok Éjszakáján nyílt erre lehetőség, tavaly pedig a Kulturális Örökség Napjai keretében csaknem 700 látogató volt kíváncsi a szervezett programra - emlékeztetett a miniszter.

A hétvégén az egykori Pénzügyminisztérium, a jelenlegi Nemzetgazdasági Minisztérium főépületébe is ellátogathattak azok, akik az elmúlt hetekben előzetesen regisztráltak. A minisztérium dolgozói által vezetett séták betekintést nyújtottak az építészeti sajátosságokba, és a kiegyezés központi témájához kapcsolódva felidézték a magyar pénzügyi igazgatás elmúlt 150 esztendejét.

Fotó: NGM

Többek között Magyarország 1868-as költségvetését, a Róth Miksa munkáját őrző színes üvegablakokkal díszített miniszteri tárgyalót, a századelőn legbiztonságosabbnak számító süllyesztett trezorokat, valamint a páratlan szépségű, patinás pénztártermet is megtekinthették az érdeklődők - derült ki a miniszteri közleményből.