Alpár Ignác (1855–1928) is azok közé az építészek közé tartozik, akik a XIX-XX. század fordulóján alapvetően határozták meg Budapest arculatát. Összesen 130 jelentős épület – köztük a Tőzsdepalota, a Magyar Nemzeti Bank, az Anker-palota – tervezése fűződik a nevéhez. Halálának 90 évfordulójára emlékezünk 2018-ban.
Alpár Ignác apja, Schökl Mátyás igen szigorú, erőskezű, ügyes mesterember volt. Kiváló munkájával és vállalkozó szellemének köszönhetően hamar jelentős vagyonra tett szert. Az ő tulajdonában volt a Rákóczi út–Erzsébet körút–Dohány utca által határolt terület. Itt működött jól felszerelt, 120 embert foglalkoztató asztalosüzeme. Németországból beszerzett modern gépei tették lehetővé, hogy ő gyárthassa le a Pesti Vigadó nagytermének hatalmas méretű ablakait.
Nyolc testvére közül Ignác volt a második, aki nevét Schöklről Alpárra magyarosította. A névváltoztatást ő kezdeményezte, és tudatosan azt a helységnevet választotta, ahol a honfoglaló magyarok megverték Zalán bolgár fejedelem seregét. Tanulás helyett szívesebben beszélgetett az asztalosmesterekkel, vagy a lovas kocsin kiszállított árut kísérte az építkezésekre, de apja új üzemének építésébe is gyakran beszállt kőműves inasként. A kor több neves építészével és festőművészével, szobrászával járt egy középiskolába, akik élete során barátai maradtak (pl. Lechner Ödön, Berczik Gyula építész, Basch Ede, Ybl Lajos festőművész). Alpár a reáliskola ötödik osztálya után Haliczky Béla építőmesterhez szerződött, 1873-ban pedig kőműveslegénnyé avatták.
Apja üzeme Hauszmann Alajos bérházépületeihez is szállított árut. Alpár kérésére Hauszmann rávette az apját, hogy beállhasson hozzá rajzolónak. Az irodában Alpár megkomolyodott, és egy életre szóló barátságot kötött Hauszmann Alajossal. Itt kapta az első építészképzést, de Hauszmann külföldi tanulmányokra is biztatta. 1874-ben beiratkozott a Berlin–Charlottenburgban működő építészeti akadémiára. Az intézményben az antik, illetve reneszánsz hagyományokra és természetesen a német klasszicizmusra hivatkozó alapos szakmai képzés folyt. Alpárra erősen hatottak az antik tagozatok szerkezeti és ornamentális funkciójáról szóló előadások. Bohémként sorra látogatta az építészeti egyletek rendezvényeit, jó társasági emberként pedig sok értékes kapcsolatra tett szert.
Megromlott családi légköre miatt a nyári szünidőket külföldön töltötte pénzkereset és szakmai gyakorlat után nézve. Céltudatosan neves berlini építészirodákban dolgozott. Az akadémia után már munkatárs lett a Lucea irodában, ahol részt vett a Frankfurt am Main Opera tervezésében.
1877-ben felvették a berlini építész egyletbe, ami azt is jelentette, hogy onnantól kezdve ő is pályázhatott. Eközben Európa-szerte tanulmányutakat tett. Olaszországi útja után hívta Budapestre Hauszmann Alajos, hogy legyen az asszisztense. 1881-ben tért vissza Magyarországra, ahol az akkor megreformált Műegyetemen is tanított. Tanári pályája azonban félbeszakadt, amikor összekülönbözött professzorával, de hamar összeszedte magát és töretlen energiával fogott a tervpályázatokba.
A kiegyezés után Magyarország területén beindult nagyarányú közigazgatási és középület-tervezés keretében Alpár jelentős feladatokhoz jutott. A fürdők után egyre több megyeházát majd banképületet tervezett. A megszaporodott munkák miatt szükségszerűvé vált saját iroda kialakítása, ezért 1891-ben tervezete meg az Almássy tér 15. szám alatti saját bérházát.
Ezen túlmenően több mint 30 iskolaépületet és templomot álmodott pauszpapírra. Az ő tervei alapján épült meg többek között a Ménesi úti Eötvös Collégium, a budai Petőfi Sándor Gimnázium, az egri ciszterci gimnázimum, a marosvásárhelyi és csíksomylói gimnázium, valamint a segesvári, szászrégeni és brassói református templom. Egyetlen ismert ipari épülete az Eisele, későbbi Láng-gépgyár. A József nádor téri épület 1913-as és a Deák Ferenc utcai épület 1915-ös befejezésével együtt gyakorlatilag lezárult Alpár banképítő tevékenysége.
„Alpár Ignácot nem ismerik el annak a nagyságnak, amely előtt a külföld adózik” – írta róla Hajós Alfréd 1911-ben.
Formai szempontból nézve épületeinek homlokzatain felfedezhetjük a stíluskövető, szigorú historizmus szellemében alkotó mestert. Később a hagyományos reneszánsz és barokk formákat lazábban kezeli, egymással ötvözi, néha keleties ízekkel. Néhány épületén érezhető a századforduló szecessziós irányzatainak hatása és szerkezetisége is. Ez a historizáló stíluskeverés - ami a maga korában a megbízások tömegét hozta – vívta ki maga ellen az utókor kritikáját.
Az első világháború után nem tervezett többet, azonban aktívan részt vett a szakmai közéletben. Élete során bejárta szinte egész Európát, és az Anker-ház tervezése előtt, anyagot gyűjtve irodájának tagjaival Egyiptomba is elutazott. Amerikai útjáról hazatérőben, 1928. április 27-én Svájcban halt meg. 1930-ban állították fel városligeti szobrát – Telcs Ede művét -, mely középkori céhmesteri öltözékben, a Történelmi Főcsoportot szemlélve ábrázolja Alpár Ignácot.