Kulturális Örökség Napjai

A Pénzügyminisztérium a Kulturális Örökség Napjai keretében nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, hogy betekintést nyújtson a József nádor téri épület építészeti sajátosságaiba, valamint felidézze a magyar pénzügyi igazgatás elmúlt 150 esztendejét.

Alpár Ignác pénzpalotáját a minisztériumban ma és egykor dolgozó kollégáink, szakembereink mutatják be a látogatóknak. A számos történettel, személyes élményekkel fűszerezett, vezetett csoportos túra az épület József nádor téri főbejáratától indul.

A program első részében belsőépítészeti érdekességekkel ismerkedhetnek meg a látogatók: a különleges kiképzésű főlépcsőn át jutunk el a – múlt század elejének hangulatát őrző – miniszteri folyosóra. Innen nyílik a Róth Miksa által tervezett, ritka szépségű üvegablakokkal díszített tárgyalóterem, ahol a minisztérium festménygyűjteményéből rendezett alkalmi kiállítást – többek között Molnár C. Pál, Scheiber Hugó, Bernáth Aurél, Kokas Ignác alkotásait – tekinthetik meg az érdeklődők.

Látogatóink bepillantást nyerhetnek a közigazgatási államtitkári dolgozószobába, a miniszteri dolgozószobába, de megismerkedhetnek a ma már kevés középületben fellehető páternoszter felvonóval is. Ezt követően túránk során olyan különleges - a kor legmagasabb színvonalán létrehozott - épitészeti megoldásokat tekinthetnek meg, mint a földalatti, egykor súlyos aranytömböket őrző trezorok.

A program második felében a magyar pénzügyi igazgatás történetének főbb állomásait elevenítjük fel Kossuth Lajos pénzügyminiszterségétől kezdve egészen napjainkig. Megtekinthető többek között az 1868-as, első kodifikált költségvetés minisztériumban őrzött eredeti példánya, összehasonításként pedig Magyarország 2019-es büdzséje is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójához kapcsolódóan pedig eredeti Kossuth-bankókból nyílt kiállítás várja az érdeklődőket.

Az épület felfedezésének zárásaként a magyar szecessziós belsőépítészet különlegességét, az elegáns pénztártermet mutatjuk be, amely ma konferenciák, előadások és sajtótájékoztatók helyszíne. Az itt található sajtófal előtt bárki "hivatalos sajtójájékoztató" eseményfotót, szelfit készíthet látogatása emlékére.

Menü

Főoldal

Navigáció