Az épület története

1909-ben a Magyar Általános Hitelbank vezetősége új székház létesítését határozta el, a tervek elkészítésével pedig a banképítésben már külföldön is elismert Alpár Ignácot bízta meg.

A belvárosnak ez a néhány háztömbje a pénzügyi élet központja volt a XIX-XX. század fordulóján. A Dorottya utca–Szende Pál utca és a József nádor tér által határolt területen egymás után vásárolta a Hitelbank a telkeket, így Alpárnak többször is át kellett dolgoznia az elképzelését.


Eredetileg a mai József Attila utcáig kívánták a területet beépíteni, a klasszicista stílusú – általunk Posta Bankként ismert – épület lebontásával, de végül erre már nem került sor. Alpár tervei még teljes tömbszélességre készültek, ez az oka a József nádor téri homlokzat aszimmetriájának.
A tervezés legnagyobb nehézségét a rendelkezésre álló terület teljesen szabálytalan geometriai kontúrja jelentette, de ezt a problémát már máskor is különös tehetséggel hidalta át. A tömbbelsőben centrálisan tervezett görögkereszt alakú pénztárhelységhez az épületszárnyak ugyanis ferdeszögben csatlakoznak.

Az építésnél ügyeltek arra, hogy magyar műiparosokkal dolgozzanak. Így a külső és belső szobrászmunkákat Maróti Géza végezte, ő készítette a szobrok nagy részét. A Dorottya utca sarkán lévő erkély figurális díszeit Telcs Ede, a József nádor téri kocsibejáró fölötti erkély szobrait pedig Moiret Ödön készítette. A pénztárterem üvegtetője Haas és Somogyi munkája, az üvegfestések, ólomablakok és mozaikok a híres Róth Miksa alkotásai.

A Hitelbankhoz kapcsolódó vállalatok irodáit is az épületbe vonták össze, illetve a Dorottya utcai oldalon, a földszinten és a félemeleten különféle üzleteket terveztek gazdasági megfontolásból. Ezeket az üzleteket az 1950-es években megszüntették és a homlokzatot zárttá alakították át. 

Menü

Főoldal

Navigáció