Alpár Ignác (1855–1928) is azok közé az építészek közé tartozik, akik a XIX-XX. század fordulóján alapvetően határozták meg Budapest arculatát. Születésének 160. évfordulóját ünnepeljük 2015-ben.

Ignác apja, Schökl Mátyás igen szigorú, erőskezű, ügyes mesterember volt. Kiváló munkájával és vállalkozó készségével hamar jelentős vagyonra tett szert.

Az ő tulajdonában volt a Rákóczi út–Erzsébet körút–Dohány utca által határolt terület. Itt működött jól felszerelt, 120 embert foglalkoztató asztalosüzeme. Németországból beszerzett modern gépei tették lehetővé, hogy ő gyárthassa a Pesti Vigadó nagytermének hatalmas méretű ablakait.
A nyolc testvér közül Ignác volt a második, aki nevét Schöklről Alpárra magyarosította. A névváltoztatást ő kezdeményezte, és tudatosan azt a helységnevet választotta, ahol a honfoglaló magyarok megverték Zalán bolgár fejedelem seregét, és beszorították a Tisza mocsarába.
Csínytevésre hajlamos, nem jól tanuló gyermek volt. Tanulás helyett szívesebben beszélgetett az asztalosmesterekkel vagy a lovas kocsin kiszállított árut kísérte az építkezésekre.

Középiskolás korában készült el apja új üzeme, melynek építésébe gyakran beszállt kőműves inasként. (a kor több neves építészével és festőművészével, szobrászával járt egy középiskolába, akik élete során is barátai maradtak pl.: Lechner Ödön, Berczik Gyula építész, Basch Ede, Ybl Lajos festőművész) Alpár a reáliskola ötödik osztálya után Haliczky Béla építőmesterhez szerződött, és 1873-ban kőműveslegénnyé avatták.
Apja üzeme Hauszmann Alajos bérházépületeihez is szállított árut. Alpár megkérte Hauszmannt, vegye rá apját, engedje meg, hogy beálljon hozzá rajzolónak. Az irodában Ignác megkomolyodott, és egy életre szóló barátságok kötött Hauszmann Alajossal. Itt kapta az első építészképzést és Alajos bíztatta külföldi tanulmányokra. 1874-ben beiratkozott Berlin–Charlottenburgban működő építészeti akadémiára. Az intézményben az antik és reneszánsz hagyományokra és természetesen a német klasszicizmusra hivatkozó alapos szakmai képzés folyt. Ignácra erősen hatottak két tanárának az antik tagozatok szerkezeti és ornamentális funkciójáról szóló előadásai, amelyhez később is ragaszkodott. Bohémként sorra látogatta az építészeti egyletek rendezvényeit. Jó társasági emberként sok kapcsolatot épített ki.

Megromlott családi kapcsolatai miatt a nyári szünidőket külföldön töltötte, pénzkereset és szakmai gyakorlat után nézve. Céltudatosan neves berlini építészirodákban dolgozott. Az akadémia után már munkatársnak vették fel a Lucea irodába ahol részt vett a Frankfurt am Main Opera tervezésében.
1877-ben felvették a berlini építész egyletbe, amely azt is jelentette, hogy onnantól kezdve ő is pályázhatott. Egész Európában tanulmányutakat tett. Olaszország után hívta Budapestre Hauszmann Alajos asszisztensének. 1881-ben tért vissza Magyarországra. Ahol az akkor megreformált Műegyetemen is tanított. A berlini szokásokat meghonosítva, rendszerint tervezési gyakorlatokkal bízta meg hallgatóit, s a feladattal lemaradtaknak este mindenkinek áldomást kellett fizetnie. Tanári pályája félbeszakadt, amikor összekülönbözött professzorával, de hamar összeszedte magát és töretlen energiával fogott a tervpályázatokba.

A kiegyezés után Magyarország területén beindult nagyarányú közigazgatási és középület-tervezés keretében Alpár jelentős feladatokhoz jutott. A fürdők után egyre több megyeházát majd banképületet tervezett. A megszaporodott munkák miatt szükségszerűvé vált saját iroda kialakítása, ezért 1891-ben tervezete meg az Almássy tér 15. szám alatti saját bérházát.

Több mint 30 iskolaépületet és templomot álmodott pauszpapírra. Az ő  tervei alapján épült meg többek között a Ménesi úti Eötvös Collégium, a budai Petőfi Sándor Gimnázium, az egri ciszterci gimnázimum, a marosvásárhelyi és csíksomylói gimnáziumot, valamint a segesvári, szászrégeni és brassói református templom.  Egyetlen ismert ipari épülete az Eisele, későbbi Láng-gépgyár. A dualizmus időszakában megszaporodtak a középületekre a megrendelések, majd a bérház és szállodatervezésből is mind jobban kivette részét.
A József nádor téri épület 1913-as, és a Deák Ferenc utcai épület 1915-ös befejezésével együtt gyakorlatilag lezárult Alpár banképítő tevékenysége.
„Alpár Ignácot nem ismerik el annak a nagyságnak, amely előtt a külföld adózik.” – írta Hajós Alfréd 1911-ben.
Alpár kora szerencsésen a nagyberuházások, a metropolisszá váló Budapest időszaka volt, amely 1914-gyel lezárult. Saját elmondása szerint, összesen 124 épületet tervezett.

Formai szempontból nézve épületeinek homlokzatain, felfedezhetjük, a stíluskövető, szigorú historizmus szellemében alkotó mestert. Később a hagyományos reneszánsz és barokk formákat lazábban kezeli, egymással ötvözi, néha keleties ízekkel. Néhány épületén felfedezhető a századforduló szecessziós irányzatainak hatása és a szerkezetiség. Ez a historizáló stíluskeverés - ami a maga korában a megbízások tömegét hozta – hívta ki maga ellen az utókor kritikáját.

Az első világháború után nem tervezett többet, de aktívan részt vett a szakmai közéletben. Élete során bejárta szinte egész Európát, és az Anker-ház tervezése előtt, anyagot gyűjtve irodájának tagjaival Egyiptomba is elutazott. Amerikai útjáról hazatérőben 1928. április 27-én Svájcban halt meg. 1930-ban állították fel városligeti szobrát – Telcs Ede művét - mely középkori céhmesteri öltözékben a Történelmi Főcsoportot szemlélve ábrázolja Alpár Ignácot.